Általános szerződési feltételek

1. SZOLGÁLTATÓ ADATAI:

A szolgáltató neve: Biri Imre EV.
A szolgáltató székhelye: 4029 Debrecen, Munkácsy Mihály utca 7. fsz. 1. 
A szolgáltató elérhetősége, az igénybe vevőkkel való kapcsolattartásra szolgáló, rendszeresen használt elektronikus levelezési címe:

Adószáma: 65932759-1-29
A szerződés nyelve: magyar
A Debreceni Önkormányzat Jegyzője Által kiadott Egyéni Vállalkozói nyilvántartási szám: 29767498
Tárhely szolgáltató: Netmask Interactive Kft. (netmask.hu)

2. ALAPVETŐ RENDELKEZÉSEK:

2.1. A jelen Szabályzatban nem szabályozott kérdésekre, valamint jelen Szabályzat értelmezésére a magyar jog az irányadó, különös tekintettel a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény („Ptk.”) és az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. (Elker. tv.) törvény, valamint a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet vonatkozó rendelkezéseire. A vonatkozó jogszabályok kötelező rendelkezései a felekre külön kikötés nélkül is irányadók.

2.2. A jelen Szabályzat 2015. augusztus 25. napjától hatályos és visszavonásig hatályban marad. A Szolgáltató jogosult egyoldalúan módosítani a Szabályzatot. A módosításokat a Szolgáltató azok hatályba lépése előtt 11 (tizenegy) nappal a weboldalakon közzéteszi. Felhasználók\Megrendelők a weboldalak használatával elfogadják, hogy rájuk nézve a weboldalak használatával kapcsolatos valamennyi szabályozás automatikusan érvényes.

2.3. Felhasználó\Megrendelő, amennyiben belép a Szolgáltató által üzemeltetett weboldalra/honlapra, vagy annak tartalmát bármilyen módon olvassa – akkor is, ha nem regisztrált felhasználója a weboldalnak/honlapnak, a Szabályzatban foglaltakat magára nézve kötelezőnek ismeri el. Amennyiben a Felhasználó\Megrendelő nem fogadja el a feltételeket, nem jogosult a weboldal tartalmának megtekintésére.

2.4. Szolgáltató fenntart magának minden jogot a weboldal/honlap, annak bármely részlete és az azon megjelenő tartalmak, valamint a weboldal terjesztésének tekintetében. Tilos a weboldalon/honlapon megjelenő tartalmak vagy azok bármely részletének letöltése, elektronikus tárolása, feldolgozása és értékesítése a Szolgáltató írásos hozzájárulása nélkül.

2.5. Jelen dokumentum nem kerül iktatásra, kizárólag elektronikus formában kerül megkötésre, nem minősül írásbeli szerződésnek, magyar nyelven íródik, magatartási kódexre nem utal. Az alább megjelölt weboldal/honlap működésével, megrendelési, és szállítási folyamatával kapcsolatosan nyújt tájékoztatást. Felmerülő kérdések esetén a megadott elérhetőségeinken rendelkezésére állunk. Aláírva az online áruház szolgáltatásait bárki jogosult igénybe venni amennyiben a weboldalon érvényesen és sikeresen regisztrálja magát, továbbá magára nézve kötelezőnek ismeri el a jelen általános szerződési feltételekben foglaltakat.

3. A SZERZŐDÉS HATÁLYA:

3.1. Jelen szerződési feltételek a webhelyen elérhető szolgáltatásokra, a webhely felhasználására, a webhelyen működő webáruházban megrendelhető termékek adásvételére vonatkoznak. 

3.2. Felhasználó a weboldalon történő vásárlásával/regisztrációjával kijelenti, hogy jelen ÁSZF, és a weboldalon közzétett Adatkezelési tájékoztató feltételeit megismerte és elfogadja, az adatkezelésekhez hozzájárul. Felhasználó a vásárlás/regisztráció során köteles a saját, valós adatait megadni. A vásárlás/regisztráció során megadott valótlan, vagy más személyhez köthető adatok esetén a létrejövő elektronikus szerződés semmis. Szolgáltató kizárja felelősségét, amennyiben Felhasználó más nevében, más személy adataival veszi igénybe szolgáltatásait. A Szolgáltatót a Felhasználó által tévesen és/vagy pontatlanul megadott adatokra visszavezethető szállítási késedelemért, illetve egyéb problémáért, hibáért semminemű felelősség nem terheli. A Szolgáltatót nem terheli felelősség az abból adódó károkért, ha Felhasználó a jelszavát elfelejti, vagy az illetéktelenek számára bármely nem a Szolgáltatónak felróható okból hozzáférhetővé válik.

4.3. A szerződés felei: 
4.3.1. A fent azonosított Szolgáltató, mint a webhely üzemeltetője és a termékek eladója. 

4.3.2. Felhasználó, mint a webáruházból terméket megrendelő vásárló, valamint a webhely weboldalait meglátogató személy. Felhasználó lehet minden jogképes természetes és jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező gazdálkodó szervezet, ideértve a külföldi jogalanyokat is, amennyiben az itt megfogalmazott szerződési feltételeket elfogadja, és magára nézve kötelezőnek ismeri el. A jelen szerződési feltételek keretében kötendő szerződést cselekvőképtelen személy, vagy korlátozottan cselekvőképes személy a Ptk. szabályai szerint kötheti meg. 

4.3. A szerződési feltételek a webhelyen történő elhelyezéstől hatályos, és határozatlan időre szól. 

 

4. A MEGVÁSÁROLHATÓ TERMÉKEK ÉS SZOLGÁLTATÁSOK KÖRE:

4.1. A megjelenített termékek kizárólag online rendelhetők meg. A termékekre vonatkozóan megjelenített árak forintban értendők.

4.2. Amennyiben akciós ár kerül bevezetésre, Szolgáltató teljes körűen tájékoztatja Felhasználókat\Megrendelőket az akcióról és annak pontos időtartamáról.

5. REGISZTRÁCIÓ:

5.1. A regisztráció ingyenes. 

5.2. A regisztrációt Felhasználó a webhely „Regisztráció” menüpontjára kattintással megjelenő adatlap kitöltésével, a jelen szerződési feltételek elfogadásával és az adatkezelési nyilatkozat bejelölésével, végül a regisztrációs adatlap elküldésével hajthatja végre. A megrendelés során is van lehetőség egyúttal regisztrálni, az erre vonatkozó nyilatkozat bejelölésével. 

5.3. Az érvényes regisztrációhoz Felhasználónak valós adatokat és elérhetőségeket kell megadnia. Amennyiben megállapítást nyer, hogy valótlan adatokkal történt a regisztráció, Szolgáltató jogosult azt törölni. 
Utóbbi esetben Szolgáltatót nem terheli felelősség az esetleges következmények miatt. 

5.4. Szolgáltató az érvényes regisztrációt is törölheti a következményekért való felelőssége nélkül, amennyiben a törölt Felhasználó rosszhiszeműen használta fel a webhelyet, vagy más módon megszegte a jelen szerződési feltételeket. 

5.5. A regisztráció Szolgáltató általi törlése a mindkét Fél által már teljesített megrendeléseket nem érinti. Amennyiben Szolgáltató még nem kezdte meg a teljesítést akkor egyoldalúan eldöntheti, hogy teljesíti-e azt, feltéve, hogy a törlés oka ezt nem akadályozza. Amennyiben nem teljesíti a megrendelést és Felhasználó már fizetett, Szolgáltató visszafizeti a Felhasználó által fizetett összeget. Ha a Felhasználó törlés okát jelentő magatartása kárt okozott Szolgáltatónak, utóbbi jogosult visszatartani a kár összegét a visszafizetés összegéből. 

5.6. Felhasználó a regisztrációjának törlését bármikor kezdeményezheti a Szolgáltatónak küldött e-mail üzenettel, melyet Szolgáltató késedelem nélkül – de legfeljebb 10 napon belül – végrehajt. 

5.7. A regisztráció törlését teheti szükségessé Felhasználó – regisztráció céljából kezelt – személyes adatainak törlését eredményező, vagy ilyen célú felhasználását megtiltó összes adatkezeléssel kapcsolatos kérelme. Ezekről Felhasználó bővebben az adatkezelési tájékoztatóban olvashat. 

5.8. A regisztráció Felhasználó fentiek szerinti kérelmeire történő törlése nem érinti az általa korábban érvényesen leadott megrendelések teljesítését. 

6. A RENDELÉS MENETE:

6.1.     Felhasználó\Megrendelő regisztráció nélkül is megkezdheti a vásárlást a megrendelőlap kitöltésével.

6.2.     Felhasználó\Megrendelő a megvásárolni kívánt termék típusát kiválasztja.

6.3.     Fizetési mód: Online bankkártyás fizetés Barionna(jelen szerződés 10. pontja szerint)

Elfogadom, hogy a Biri Imre Egylni Vállakozó (4029 Debrecen, Munkácsy Mihály utca 7. fsz. 1. ) által a grafikaidesign.hu és a felhasználói adatbázisában tárolt alábbi személyes adataim átadásra kerüljenek a Barion Payment Zrt., 1117 Budapest, Infopark sétány 1. I. épület 5. emelet 5. (Barion) részére, mint adatkezelő részére. A továbbított adatok köre: név, e-mail cím, ország adatok.

A továbbított adatok köre: név, e-mail cím, ország adatok.

6.4.     Amennyiben a webshop-ban vagy a megrendelőlapon hiba vagy hiányosság lép fel a termékeknél vagy az áraknál, fenntartjuk a jogot a korrekcióra. Ilyen esetben a hiba felismerése, illetve módosítása után azonnal tájékoztatjuk a vevőt az új adatokról. A vevő ezt követően még egyszer megerősítheti a megrendelést, vagy lehetőség van arra, hogy bármely fél elálljon a szerződéstől.

4.5.     A fizetendő végösszeg a megrendelés összesítése és visszaigazoló levél alapján minden költséget tartalmaz. A számlát, az elállási jogról szóló tájékoztatót a csomag tartalmazza.

4.6.     Az adatok megadását követően Felhasználó\Megrendelő a „megrendelem” gombra kattintva tudja elküldeni megrendelését.

4.7.     Felhasználó\Megrendelő e-mail-ben a megrendelés elküldését követően visszaigazolást kap. Szolgáltató kizárja a visszaigazolási felelősségét, ha a visszaigazolás azért nem érkezik meg időben, mert Felhasználó\Megrendelő rossz adatokat adott meg regisztrációja\megrendelése során, vagy a fiókjához tartozó tárhely telítettsége miatt nem tud üzenetet fogadni.

7. A RENDELÉS feldolgozása, teljesítés:

7.1. A megrendelések feldolgozása automatikusan történik. Szolgáltató minden esetben elektronikus úton visszaigazolja, hogy mikor tudja teljesíteni a megrendelését.

7.2. Általános teljesítési határidő, a fizetéstől számított 1 munkanapon belül. Ha Szolgáltató és Felhasználó\Megrendelő a teljesítés időpontjában nem állapodtak meg, úgy a Szolgáltató a Felhasználó\Megrendelő felszólításában meghatározott időpontban vagy időn belül, felszólítás hiányában legkésőbb a megrendelésnek Szolgáltatóhoz való megérkezésétől számított harminc napon belül köteles a szerződés szerinti teljesítésre.

7.3. Ha Szolgáltató a szerződésben vállalt kötelezettségét azért nem teljesíti, mert a szerződésben meghatározott termék nem áll rendelkezésére, köteles erről Felhasználót\Megrendelőt haladéktalanul tájékoztatni, valamint Felhasználó\Megrendelő által fizetett összeget haladéktalanul, de legkésőbb harminc napon belül visszatéríteni.

7.4. Szolgáltató nem vállal felelősséget az esetleges technikai ismertetők, elírások, a beszállító, vagy rajta kívül álló okok miatt történő előzetes bejelentés nélküli változása miatt. Szolgáltató fenntartja a jogot a már visszaigazolt megrendelések visszautasítására részben, vagy teljes egészben. Részben történő teljesítés kizárólag Felhasználóval\Megrendelővel történő egyeztetést követően kerülhet sor.

8. A MEGRENDELÉS KORRIGÁLÁSA:

8.1. Amennyiben Felhasználó változtatni szeretne a már leadott megrendelésén, vagy helytelen adatokat adott meg, azt mielőbb jeleznie kell az ügyfélszolgálati elérhetőségeken. Fontos, hogy ezt haladéktalanul tegye meg, hogy a teljesítés megkezdése előtt Szolgáltató korrigálhassa a megrendelést. 

8.2. A megrendelés korrigálása esetén Szolgáltató a megrendelésről új visszaigazolást küld a módosított tartalommal, melynek értelmében a módosításnak megfelelően jön létre, illetve – a már korábban elfogadott hibás megrendelés esetén – módosul a vásárlásra vonatkozó szerződés. 

9. JÓTÁLLÁS ÉS ELÁLLÁSI JOG:

9.1. Szolgáltató nem forgalmaz jogszabály által elrendelt kötelező jótállás alá eső terméket, továbbá önként sem vállal jótállást. 

9.2. A vásárló 30 napon belül elállhat a termék megvásárlásától. Az elállás joggal úgy élhet a Fogyasztó, hogy az info@grafikaidesign.hu emailre jelzi szándékát. Szükséges megadnia a regisztrált email címét és felhasználónevét.

9.3. A fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet) szerint:
A fogyasztó nem gyakorolhatja az elállási jogát: 

a) lezárt csomagolású hang-, illetve képfelvétel, valamint számítógépes szoftver példányának adásvétele tekintetében, ha az átadást követően a fogyasztó a csomagolást felbontotta;

b) a nem tárgyi adathordozón nyújtott digitális adattartalom tekintetében, ha a vállalkozás a fogyasztó kifejezett, előzetes beleegyezésével kezdte meg a teljesítést, és a fogyasztó e beleegyezésével egyidejűleg nyilatkozott annak tudomásul vételéről, hogy a teljesítés megkezdését követően elveszíti az elállási jogát.

10. FIZETÉSI FELTÉTELEK:

10.1. Lehetséges fizetési módok: 
10.1.1. Online bankkártyás előre fizetés: 

A megrendelés elküldésének folyamatában Felhasználó által kiválasztott, online fizetési szolgáltató szolgáltatásával történő előre fizetés.  Az online bankkártyás fizetési szolgáltatást a Barion biztosítja. A szolgáltatás használata során Felhasználó bankkártyával fizethet. 

A bankkártyával történő fizetés során a fizetéshez használt bankkártya adatait Felhasználó közvetlenül és kizárólag a Barion Payment Zrt., 1117 Budapest, Infopark sétány 1. I. épület 5. emelet 5. (Barion) részére adja meg, mivel a fizetés folyamatában átirányításra kerül a Barion oldalára. A Barion nem osztja meg a bankkártya adatokat Szolgáltatóval. 

Az online fizetés további feltételeiről a fizetési szolgáltató szerződési feltételei rendelkeznek, melyeket megismerhet Felhasználó a kifizetést megelőzően a fizetési szolgáltató felületén, ahová a megrendelés folyamatában átirányításra kerül. 

10.1.2. Online fizetési szolgáltatással történő előre fizetés: 

A megrendelés elküldésének folyamatában Felhasználó által kiválasztott, online fizetési szolgáltató szolgáltatásával történő előre fizetés. Az online fizetési szolgáltatást a Barion biztosítja. A szolgáltatás használata során Felhasználó Barion számlával fizethet. Az online fizetés során a fizetéshez használt adatait a Felhasználó közvetlenül és kizárólag a Barion Payment Zrt., 1117 Budapest, Infopark sétány 1. I. épület 5. emelet 5. (Barion) részére adja meg, mivel a fizetés folyamatában átirányításra kerül a Barion oldalára. A Barion nem osztja meg a fizetési adatokat Szolgáltatóval. 

Az online fizetés további feltételeiről a fizetési szolgáltató szerződési feltételei rendelkeznek, melyeket megismerhet Felhasználó a kifizetést megelőzően a fizetési szolgáltató felületén, ahová a megrendelés folyamatában átirányításra kerül. 

10.2. A megrendelés ellenében Felhasználó által fizetendő teljes összeg Szolgáltató bankszámlájára érkezését követően kezdi meg Szolgáltató a megrendelés teljesítését. 

10.3. Amennyiben Szolgáltató a már kifizetett megrendelést a saját érdekkörében felmerült oknál fogva mégsem tudja teljesíteni, az akadály felmerüléstől számított 14 napon belül a Felhasználó részére a teljes vételárat és a szállítási díjat visszatéríti. 

10.4. Amennyiben Szolgáltató a már kifizetett megrendelést a saját érdekkörében felmerült oknál fogva mégsem tudja teljesíteni, az akadály felmerüléstől számított 14 napon belül a Felhasználó részére a teljes vételárat és a szállítási díjat visszatéríti. 

11. Panaszkezelés rendje:

18.1. Szerződő Felek kijelentik, hogy jelen szerződési feltételekből eredő jogok gyakorlása és a kötelezettségek teljesítése során a jóhiszeműség és tisztesség követelményének megfelelően, kölcsönösen együttműködve járnak el. 

11.2. A jelen szerződésben nem szabályozott kérdésben a Polgári Törvénykönyv rendelkezései irányadóak.
Felek kijelentik, hogy a jelen szerződéssel kapcsolatban felmerült esetleges vitás kérdéseket elsődlegesen peren kívül kívánják rendezni. Bármely, jelen szerződés alkalmazásából eredő vita esetén – amennyiben a Felek peren kívül nem jutnak egyezségre – a Hajdú-Bihar Megyei Bíróság illetékességét kötik ki.

11.3. Jelen szerződési feltételekben nem rendezett kérdések tekintetében a 

következő magyar jogszabályok rendelkezési irányadók: 

– AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2018/302 RENDELETE (2018. február 28.) a belső piacon belül a vevő állampolgársága, lakóhelye vagy letelepedési helye alapján történő indokolatlan területi alapú tartalomkorlátozással és a megkülönböztetés egyéb formáival szembeni fellépésről, valamint a 2006/2004/EK és az (EU) 2017/2394 rendelet, továbbá a 2009/22/EK irányelv módosításáról, – a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény, – a kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvény, – a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény, 

– a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet, – a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. törvény, – az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény, – és a fogyasztó és vállalkozás közötti szerződés keretében eladott dolgokra vonatkozó szavatossági és jótállási igények intézésének eljárási szabályairól szóló 19/2014. (IV. 29.) NGM rendeletre. 1

12. a szolgáltató feletti felügyelet:

12.1.   Áruházunk célja, hogy valamennyi megrendelést megfelelő minőségben, a megrendelő teljes megelégedettsége mellett teljesítsen. Amennyiben Felhasználónak mégis valamilyen panasza van a szerződéssel vagy annak teljesítésével kapcsolatban, úgy panaszát a fenti telefonon, e-mail címen, vagy levél útján is közölheti.

12.2.   Szolgáltató a szóbeli panaszt azonnal megvizsgálja, és szükség szerint orvosolja. Ha a vásárló a panasz kezelésével nem ért egyet, vagy a panasz azonnali kivizsgálása nem lehetséges, a Szolgáltató a panaszról és az azzal kapcsolatos álláspontjáról haladéktalanul jegyzőkönyvet vesz fel, s annak egy másolati példányát átadja a vásárlónak.

12.3.   Az írásbeli panaszt a Szolgáltatást 25 napon belül írásban megválaszolja. A panaszt elutasító álláspontját megindokolja. A panaszról felvett jegyzőkönyvet és a válasz másolati példányát öt évig megőrzi a Szolgáltató, és azt az ellenőrző hatóságoknak kérésükre bemutatja.

12.4.   Tájékoztatjuk, hogy a panaszának elutasítása esetén panaszával hatósági vagy békéltető testület eljárását kezdeményezheti, az alábbi elérhetőségeken.

12.5.   Szolgáltató a fogyasztói jogvita rendezése érdekében igénybe veszi a békéltető testületi eljárást.

12.6.   Panasszal fordulhat a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatósághoz is:

Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság Cím: 1088 Budapest, József krt. 6.

  • Levelezési cím: 1428 Budapest, PF: 20.
  • GPS koordináták: X 19,071 Y 47,496
  • Központi telefonszám: +36 1 459 4800
  • Faxszám: +36 1 210 4677 E-mail: nfh@nfh.hu

Vagy területi szerveihez: Pest Megyei Kormányhivatal

  • Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Főosztályvezető-helyettes: Dr. Koller Edit
  • Cím: 1135 Budapest, Lehel utca 43-47.
  • Postacím: 1365 Budapest, Pf.: 270.
  • Telefonszám: +36 1 329-7017, +36 1 236-3900, Telefax: +36 1 236-3956
  • E-mail: fogyved.pestmegye@pmkh.hu Ügyfélszolgálat (rezsipont):
  • hétfőtől csütörtökig 9.00 – 12.00, 12.30 – 16.00; pénteken 9.00 – 13.00
  • A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság területi szerveinek listáját itt találja: http://www.nfh.hu/teruleti

Panasza esetén lehetősége van az alábbi békéltető testülethez fordulni: Pest Megyei Békéltető Testület

  • Címe: 1119 Budapest, Etele út 59-61. 2. em. 240.
  • Telefonszáma: (1)-269-0703; Fax száma: (1)-269-0703 Név: dr. Csanádi Károly
  • E-mail cím: pmbekelteto@pmkik.hu Honlap cím: www.panaszrendezes.hu
  • A magyarországi békéltető testületek listáját itt találja: http://www.ofe.hu/inet/ofe/hu/menu/bekeltetes.html

12.7.   A békéltető testület hatáskörébe tartozik a fogyasztói jogvita bírósági eljáráson kívüli rendezése. A békéltető testület feladata, hogy megkísérelje a fogyasztói jogvita rendezése céljából egyezség létrehozását a felek között, ennek eredménytelensége esetén az ügyben döntést hoz a fogyasztói jogok egyszerű, gyors, hatékony és költségkímélő érvényesítésének biztosítása érdekében. A békéltető testület a fogyasztó vagy a Szolgáltató kérésére tanácsot ad a fogyasztót megillető jogokkal és a fogyasztót terhelő kötelezettségekkel kapcsolatban.

12.8.   Online adásvételi vagy online szolgáltatási szerződéssel összefüggő határon átnyúló fogyasztói jogvita esetén az eljárásra kizárólag a fővárosi kereskedelmi és iparkamara mellett működő békéltető testület illetékes.

12.9.   Szolgáltatót a békéltető testületi eljárásban együttműködési kötelezettség terheli. Ennek keretében köteles a válasziratát megküldeni a békéltető testület számára és a meghallgatáson egyezség létrehozatalára feljogosított személy részvételét biztosítani. Amennyiben a vállalkozás székhelye vagy telephelye nem a területileg illetékes békéltető testületet működtető kamara szerinti megyébe van bejegyezve, a vállalkozás együttműködési kötelezettsége a fogyasztó igényének megfelelő írásbeli egyezségkötés lehetőségének felajánlására terjed ki.

Adatkezelés, adatvédelem:

A Szolgáltató által folytatott adatkezelésről az “Adatkezelési tájékoztató” és a “Tájékoztató “sütik” alkalmazásáról” című dokumentumok adnak tájékoztatást.

 

Debrecen, 2019. november 29.

Biri Imre Egyéni Vállakozó